Mi is az a lakástextília?

A lakástextíliák más textíliáktól elsősorban felhasználási módjukban, funkcióikban különböznek. Nehéz ugyanakkor általános szabályt erre nézve megfogalmazni, hiszen rengeteg módon használjuk őket – röviden úgy lehetne ezt a kategóriát meghatározni, mint azon textíliák csoportját, amelyet a mindennapokban a háztartásban használunk.

A lakástextíliák múltja és története több évezredre nyúlik vissza. Kínában például a padló védelmére már igen korán elkezdtek különféle szőnyegeket készíteni, és Európában sem váratott magára sokáig megjelenésük és széles körben való elterjedésük.

A legnagyobb változást, eltekintve persze az új előállítási technológiák és a modern mesterséges anyagok megjelenésétől az jelentette, amikor a lakástextíliákat elkezdték nem csak funkcionálisan, különféle tárgyak védelmére és más célokra használni, hanem esztétikai díszítőelemként is használni őket. Ez már igen korán bekövetkezett, gondoljunk csak a gyönyörű középkori faliszőttesekre. Korábbi korokból sajnos nem igazán maradtak ránk ilyen leletek, ám tudjuk, hogy az ember már igen régen használja a lakástextíliákat dekorációs célokra.

Ma már a legtöbb lakástextíliát tömegtermeléssel állítják elő ázsiai és dél-amerikai országokban. Azok a kisebb vállalkozások, akik továbbra is maguk, saját módszereik szerint készítik ezeket a termékeket, éppen azért tudnak talpon maradni az olcsó, tömegesen előállított árukkal szemben, mert általában kifejezetten a divatra, az egyedi dekorációk kreálására koncentrálnak.

Ez jelentheti azt, hogy a legújabb divatirányzatoknak megfelelően díszítik termékeiket, hogy tradicionális – történelmi, kulturális hagyományokon alapuló – mintákat és motívumokat használnak fel, vagy éppen teljesen saját stílust teremtve igyekeznek elkülöníteni magukat a többi piaci szereplőtől.
Hazánkban a tradicionális stílust rendszerint a különböző szőtteseken, díszpárnákon, ágytakarókon szokás megjeleníteni, de a kézzel készített lakástextíliák varázsa éppen az, hogy akár saját elképzeléseink szerint megkomponált dekorációkat is rendelhetünk, hiszen azokat sem nagyobb vesződség előállítani, mint bármely más darabot.